iPod touch is járt már nálam…

iPod touch Egyszer majd elmondhatom, hogy nincs olyan iPod típus, amit ne szedtem volna még szét. Ma éppen egy iPod touchot kellett kicsikét életre kelteni, mert nem adott ki semmi hangot, néha kicsit sercent, de amúgy semmi.

Első ötlet: szösz ment a jack-be. Talált! Egy tűvel kipiszkáltam egy jó nagy szöszkupacot, visszadugom a fülest, továbbra se mukkan meg. Amennyire bele tudtam lesni kívülről látszott, hogy az érintkezők teljesen be vannak nyomódva és nem érnek el a bedugott csatlakozó fémes részeiig, ezért nem szól. Próbáltam tűvel, de sehogy sem tudtam kijjebb húzni az érintkezőket. Egyszerűen nem lehet hozzáférni kívülről, amit meg is tudok érteni.

Megpróbáltam szétszedni, az alap műanyag iPod kinyitók kudarcot vallottak, egyből eltörtek, kicsorbultak. Mindig megpróbáltam kívülről, hátha megúszom a szétszedést de mindig vissza kellett térnem a szétszedéshez, hiába.

Végül elhatároztam, hogy nem foghat rajtam ki, már csakazértis szétszedem. Senkinek sem kívánom, hogy iPod touchot. Legalább 1 órát szenvedtem, mire végre feltárult! Egyszerűen annyira össze van rakva, meg annyira vékony, és annyira erős a hátlapja, hogy nagyon nehéz lefeszegetni. Bicska segített. És még karcos sem lett. Van egy olyan sejtésem, hogy az iPod nano 3. generációját és az iPod classicot is hasonló élmény szétszedni. Na majd meglátjuk.

Végülis sikerült szétkapni, nagyon örültem, hogy végre lejött a hátulja. Képeket nem csináltam kivételesen, inkább megpróbáltam hozzáférni a jack csatlakozóhoz. Az persze az alaplapon van, amihez még sok dolgot le kellett szedni. A jacken kívül sem lehetett nagyon hozzáférni az érintkezőkhöz, sikerült kicsit megigazítani, és izgulva kipróbáltam, hogy ugye még működik…
Működött, hála az Égnek.

Az összerakás sem volt egyszerű, de végül is sikerült, és csak alapos vizsgálgatás után látszik, hogy egyáltalán szét volt szedve. Remélem jól fogja ezek után bírni, tanulság, hogy nem árt vigyázni, hogy hol tartjuk, és ha szösz megy bele, akkor nem erőltetni a fülest, hanem még időben kipiszkálni! Még az is szerencse, hogy ezt sikerült így megjavítani és nem kellett hozzá külön alkatrészt rendelni!

A napokban még szétszedtem az öreg 3G-s iPodomat akksicsere céljából, a winyója meghalt, úgyhogy majd kell keresnem bele újat. Csináltam a szétszedésről rengeteg képet, fel fogom tenni a napokban!

, , , , , , , ,
Andris | 2008. május 02. 22:20 | apple, diy, ipod | Trackback

5 hozzászólás

  • De elvileg még az összes touch garanciális, nem?

    Bodiboy | 2008. május 3. 21:23
  • A következő touch-ról azért csinálj majd képeket, mert úgy lesz teljes a galéria. 😀

    kobak | 2008. május 3. 22:05
  • @Bodiboy: garanciális, ha megvan a papírja 😉

    @kobak: megígérem, fogok! Csak annyira össze szerettem volna már rakni… Örültem, hogy egyáltalán túléltem 😀

    Andris | 2008. május 3. 22:53
  • Sziasztok!

    Csak szeretnék köszönetet nyilvánitani kedves müszaki Zseninknek aki megkimélt 32.000Ft kiadástól, mert ugyebár számla nélkül az iPodokat csak az eredeti ár 20%-ával cserélik és nem javitják.
    Rossz volt a jackje, faszán megcsinálta, azóta is tök jól működik, semmi jele a szétszedésnek, nagyszerü munka!
    Aki teheti és problémaja van az ilyen kütyükkel bizalommal forduljon hozzá! Ajánlom mindenkinek!
    Amúgy az én Touch-om garanciális, csak szamla nélkül sokat nem ér vele az ember, magyarul semmit!

    Üdv.:Ádám

    Tusz Ádám | 2008. május 8. 17:26
  • sziasztok, nekem van egy ipod touch-om ami meghalt… (nem akart kikapcsolni és mire végre kikapcsolt, nem kapcsolt be többé) eztmiértcsinálja?
    am én még csavarhúzóval sem nyúltam hozzá, mégis össze-vissza van karcolva :s 🙂

    márti | 2008. május 9. 21:44