iPhone szétszedése, javítása

Andris, 2008. Április 06.

Pár hete járt nálam egy iPhone, ami sajnos elkapott egy sajnos eléggé elterjedt iPhone-betegséget: a kijelző egy része (alsó egy centi) nem érzékelt érintést, így azon a részen nem működnek a menük, nem használható. Kezdetben arra gyanakodtam, hogy netalán a digitalizáló szalagkábele kontakthibás és ezért egy sor kiesik. Kicsit jobban utánanéztem a dolgoknak és jópár honlapot találtam, ami pont ezzel a hibával foglalkozik.
Dead strip-nek vagy Touch of Death-nek is hívják.
Azért szétszedtem, hátha mégis attól megjavulna. Próba szerencse. Természetesen fényképeztem az egész műtétet, hogy megmaradjon a sok szép kép az utókornak és az érdeklődőknek. Hát mit ne mondjak, érdekes volt és ugyanakkor nem egyszerű falat. A fém burkolatot leszedése nem való gyenge idegzetűeknek, én is féltem, nehogy baja essen. Végülis darabokra szedtem az iPhone-t, mindent jó alaposan megvizsgáltam, megcsodáltam, hogy milyen pontosan meg van tervezve, hogy minden passzol és mindennek megvan a saját helye a készülékben. Végül szépen összeraktam, és működött, de sajnos a halott csík megmaradt. Ezt a hibát csak a kijelző cseréjével lehet orvosolni, sajnos.

Jöjjenek az érdekes képek a műtétről!

Olvass tovább! »

, , , , , , , , , ,
11 komment

Megjavítva! - iPod 4G (Click Wheel)

Andris, 2008. Március 05.

iPod 4GMostanában volt szerencsém egy 4. generációs iPod-ot megjavítani. Szokásos hiba, szinte minden iPod így hal meg, megadja magát a winchester :( 40GB helyett rendeltem bele egy 20GB-os winchestert, és azt szereltem bele. Ilyenkor mindig fényképezem az eseményeket, szeretem megörökíteni, hogy mit műveltem. Szétszedni nem egy egyszerű művelet, de ebbe is bele lehet jönni. Ha a fém hátlapot elengedik a fogacskák, akkor sem szabad elválasztani az előlapjától, mert még egy vékony szalagkábel át van vezetve a hátlapba. Viszont óvatosan szét lehet hajtani. Winyót kiszedni, gumiborítást átköltöztetni az újra. Mielőtt összeraknám mindig kipróbálom, hogy jól működik-e, mert ha mégse, akkor szedhetem szét újból :D Szerencsére minden rendben ment. Sokadszorra már rutinszerűen megy. Jöjjenek a képek:

Aki megmondja, hogy miért volt az ötödik képen a winyón néhány papírlap, az kap valami jutalmat!

p1110297.jpgp1110303.jpgp1110304.jpgp1110306.jpgp1110307.jpgp1110310.jpgp1110313.jpgp1110315.jpgp1110318.jpgp1110319.jpgp1110320.jpgp1110327.jpgp1110329.jpgp1110333.jpgp1110334.jpg

Van hibás iPodod? Nem szeretnéd megjavítani, nehogy csak ronts a helyzeten? Vagy nem vagy az a barkácsolós típus? Akksicsere, meghalt winyó, törött kijelző? Írd meg mi a probléma az iPod-oddal, és megpróbálok segíteni! Akár meg is veszem!

, , , , , , , , , , , , , ,
17 komment