Az iPodom, amit most használok egy harmadik generációs öreg modell, jó kopott, az akksija már kicsit “halovány”, néha lefagy, de azért szeretem. Gondoltam írok róla pár sort.
Olvass tovább! »
Pár hete járt nálam egy iPhone, ami sajnos elkapott egy sajnos eléggé elterjedt iPhone-betegséget: a kijelző egy része (alsó egy centi) nem érzékelt érintést, így azon a részen nem működnek a menük, nem használható. Kezdetben arra gyanakodtam, hogy netalán a digitalizáló szalagkábele kontakthibás és ezért egy sor kiesik. Kicsit jobban utánanéztem a dolgoknak és jópár honlapot találtam, ami pont ezzel a hibával foglalkozik.
Dead strip-nek vagy Touch of Death-nek is hívják.
Azért szétszedtem, hátha mégis attól megjavulna. Próba szerencse. Természetesen fényképeztem az egész műtétet, hogy megmaradjon a sok szép kép az utókornak és az érdeklődőknek. Hát mit ne mondjak, érdekes volt és ugyanakkor nem egyszerű falat. A fém burkolatot leszedése nem való gyenge idegzetűeknek, én is féltem, nehogy baja essen. Végülis darabokra szedtem az iPhone-t, mindent jó alaposan megvizsgáltam, megcsodáltam, hogy milyen pontosan meg van tervezve, hogy minden passzol és mindennek megvan a saját helye a készülékben. Végül szépen összeraktam, és működött, de sajnos a halott csík megmaradt. Ezt a hibát csak a kijelző cseréjével lehet orvosolni, sajnos.
Jöjjenek az érdekes képek a műtétről!
apple, barkácsolás, disassemble, elromlott, iPhone, ipod, javítás, szerelés, szerviz, törött, touchCoverFlow was a revolutionary new feature which first appeared in iTunes 7 in 2007. It was a very usable feature and it gave us the ability to visually browse through our albums, songs. Although it was only spectacular when you had your songs tags properly filled with the artist info, and also you had the cover for the song included in the song file.
For music CoverFlow was ideal. Cd cases are almost two dimensional, they don’t have depth, so it is easy to display them in CoverFlow without distortion.
But then Apple extended the CoverFlow view to the whole system with the introduction of Leopard at the end of 2007. Also in Leopard the native size of icons are 512 x 512 pixels to enable us to view CoverFlow in bigger sizes. Now here comes the BIG PROBLEM. This won’t be boring! Read on!
2D, 3D, apple, CoverFlow, design, Dock, HIG, Human-Interface-Guidelines, icon, leopard, mac, model, os-x, perspective, review