Szeretek mindent szétszedni és megnézni belülről, hogy hogyan működik. Érdekel, hogy hogyan építették, hogyan rakták össze. Olyan nincs, hogy valamit nem lehet szétszedni. Az utóbbi időben kíváncsian nézegettem az Apple Remote távirányítómat, és végül rászántam magamat, hogy szétszedjem. Kezdésként körülnéztem az interneten, hátha már valaki megpróbálta és tett fel róla képeket. Meglepődve tapasztaltam, hogy semmi képet nem találtam a szétszedéséről, igaz egy helyen volt egy szétszedve, de az úgy, hogy szét volt vágva az egész. Én úgy szerettem volna szétszedni, hogy ugyanúgy össze is tudjam rakni. Igazi fejtörő volt! Ránézésre olyan, mintha egybe lenne ragasztva és soha az életben nem lehet szétszedni többé (persze elemcserén tovább). Persze, ahogy az lenni szokott fényképeztem az eseményeket, hátha valaki kedvet kapna! E rövid kis bevezető után pár szóban a szétszedésről, végül meg soksok kép. Először az interneten!!! 😀
apple, Apple-Remote, barkácsolás, disassembly, disassemle, diy, imac, ipod, photo, szerelés, távirányítóA Mac Miniben sajnos még az átlagosnál is kevesebb memória van (legalábbis az alapmodellben csak 512 MB), emiatt szinte használhatatlan, ha egyszerre több program fut rajta egyszerre. Így hát elhatároztam, hogy kicserélem valamivel nagyobbra, hogy feldobjam a gép teljesítményét. A gépet nem valami egyszerű dolog szétkapni, de végülis sikerült! Ezzel a bejegyzéssel segíteni szeretnék a szerelésben mindazoknak, akik hozzám hasonlóan kevesellik a Mini memóriáját és bővíteni szeretnék.
Azzal, hogy szétszereled a Minit, elvész a rá vonatkozó garancia! Ezt vedd figyelembe; nem vállalok semmilyen felelősséget, ha tönkreteszed a gépedet 😛
Előző bejegyzésemben írtam az iMac memóriacseréjéről. Mivel mindkét modult kicseréltem, maradt két darab 512 MB-os modulom, amit minél hasznosabban szerettem volna felhasználni, ezért elhatároztam, hogy megkapja őket a Mac Mini-nk, amiben ennél kevesebb van alapból, és emiatt kissé néha akadozik 😀 Egy iMacban nagyon egyszerű a memóriacsere, mindössze két csavar a kijelző alján, régi memória ki, új memória be, fedél vissza és már kész is! Viszont pont ugyanennyire nehéz a Mac Miniben kicserélni a memóriát, ugyanis igazából nem lehet szétszerelni, hogy hozzáférjünk a memóriájához. Vagy mégis?
Ahhoz, hogy szétszedjük szükségünk lesz egy nagyon vékony élű spaklira, vagy valami ehhez hasonló tárgyra. Én egy nagyon vékony kést használtam. Nem árt, ha még késnél van még néhány ennél vastagabb műanyag kártya, lehetőleg a bankkártyát mellőzzük, mert nem biztos hogy túl fogja élni a műtétet. Néhány lejárt telefonkártya bőségesen jó erre a célra. (Használ még valaki olyat? 😛 )
Fordítsuk a tetejére a Mini-t, és vizsgálódjunk az alján: az alumínium borítástól picit beljebb kezdődik a Mini műanyag alja. Erről az “alaplapról” befelé kis fogacskák nyúlnak a gép belseje felé, és ezek kapaszkodnak a külső alumínium-borítás belső felébe mart vályatba. (Képek segítenek elképzelni.) Ahhoz, hogy ezeket a fogakat kiszabadítsuk, és ezáltal kiemeljük a gép belét, az egyik oldalon próbáljunk az alumínium és a műanyag közé beilleszteni valami feszítőszerszámot, pl. a spaklit, vagy éles kést. Ezt próbáljuk minél mélyebbre tolni, és z alumínium faltól elfelé feszegetni, hogy a fogak kipattanjanak a helyükről. Nem fog szép hangokat adni, és nehéz művelet lesz, de aki ezen túljut, azt már nem érheti meglepetés 🙂 Mindhárom oldalon próbáljuk így feszegetni, a gép hátulján lévő műanyag hátlapot ha a tetején lévő résnél kitámasztjuk egy kártyával kitámasztjuk és feszítjük, azzal megkönnyíthetjük a munkánkat, mert nehezebben ugranak majd vissza az oldalon kiszabadított fogak. Ha valahogy sikerült minden oldalon kicsit kiemelni, akkor már nem lesz nehéz az egész alapot kiszedni, a legnehezebb részén már túlestünk.
A tetejét leszedve elénk tárul a miniatűr számítógép belseje. A memóriamodulok sajnos nagyon el vannak rejtve, pont a winchester alatt vannak, ami meg az optikai meghajtó alatt foglal helyet. Szerencsére nem kell mindent egyesével szétszedni, hogy lejussunk olyan mélyre, van egyszerűbb megoldás:
Ha a géppel szemben vagyunk, tőlunk jobbra lesz a gép elején az infra és a mini led. Ezektől picit balrább keressünk egy aprócska csatlakozót, amivel két kábal van az alaplapra csatlakoztatva: ezt egy lapos csavarhúzó fejével óvatosan húzzuk ki a foglalatából. Ezután jobb oldalt hátul az Airport antennáját kell kiemelni a helyéről, hogy hozzáférjünk egy alatta lévő csavarhoz majd később. Az antenna levételéhez az alatta lévő, két tartó műanyagot óvatosan össze kell nyomni, és az antennát leemelni.
Ha mindezekkel az előkészületekkel megvagyunk, keressünk egy Philips #0-s vékony keresztcsavarhúzót. Ha kicsit körülnézünk a gépen, akkor láthatjuk, hogy az egész felső részt egy fekete keret tartja a helyén, ami 4 csavarral van az alaplaphoz csavarva: ezt a négy csavart kell kiszedegetni egyenként. Az egyik csavar kicsit hosszabb mint a többi, jegyezzük meg, hogy honnan szedtük azt ki! (Ha jól emlékszem szemből nézve a jobb oldalon a közelebbi…) Mágneses hegyű csavarhúzó előnyös!
Ha lecsavaroztuk a keret, óvatosan próbáljuk meg felfelé emelni. A Mini hátulján ez egy szalagkábellel van az alaplaphoz csatlakoztatva, igyekezzünk, hogy ezt ne sértsük meg. Az antenna kábele még egy kicsit akadályozhat a leemelésben, igazítsuk el szépen. Ezt a felemelt keretet kifelé lehet fordítani, ne nem árt alátenni valamit, hogy a vízszintesnél jobban ne forduljon ki. Jól jöhet a Mini fedele. Nem maradt más hátra, mint a feltárult memóriamodulokat kicserélni.
Ahhoz, hogy ki tudjuk szedni a memóriát, a két szélén megtalálható apró fémkallantyúkat kell kifelé feszíteni picit, így az addig vízszintesen fekvő memóriamodul felpattan kb. 20°-ban és így már ki lehet húzni a helyéről. Ugyanezt kell megismételni az alatta fekvő memóriával is. Az új darabok behelyezése sem nehezebb ennél: ferdén beletoljuk a helyére, majd óvatosan lenyomjuk vízszintes állapotba, hogy a fénkallantyúk bepattanjanak a helyükre.
A visszaszerelés már nem olyan nagy kunszt, a keretet óvatosan visszafordítva a helyére, vissza kell csavarozni. A keret hátulján egy kártyával is kapcsolódik az alaplaphoz, ügyeljünk, hogy ez is jól a helyére csusszanjon! A 4 apró csavart csavarjuk vissza a helyére, tegyük vissza az antennát, és a világért se felejtük el visszacsatlakoztatni a gép elején lévő kis aprócska kábelt, amit még az elején szedtünk ki.
Én beleestem ebbe a hibába, teljesen úgy emlékeztem, hogy összerakáskor azt visszaraktam. Utána legalább egy fél órát gondolkoztam, hogy vajon miért süvít ennyire a gép ventillátora, mintha épp fel akarna szállni… Aztán persze újból szétszedtem (ekkor már rutinosabban 😀 ) és lám, mégse volt csatlakoztatva… Utána már tökéletesen működött 🙂
A végleges összerakás előtt nem árt még így nyitottan kipróbálni, hogy jól működik-e a RAM.
Befejezésként végül a fedelét helyezzük a gépre, és minden oldalon egyformán visszapattintjuk. Ezzel meg is volnánk, ügyesedtünk, és egy gyorsabb gépet kaptunk jutalmul!
Végül a képek:
apple, barkácsolás, bövítés, disassemble, diy, guide, imac, mac, memória, memory, mini, összerakás, ram, szétszedés, take-apart, upgrade